Teke.hu

2023-ban Budapest rendezheti meg a csapat-világbajnokságot – erről a Nemzetközi Teke Szövetség kétnapos kongresszusa döntött a magyar fővárosban.

Pintyőke Marcell, a Magyar Teke Szövetség elnöke a világbajnokságot bemutató prezentációban kiemelte, több olyan technikai újdonságot vezetnek be, amelyek látványosabbá teszik a tekét. „Elsősorban a televíziós közvetítéssel kapcsolatban lesznek újítások. Tervezzük például pókkamera bevezetését is. Izgalmas időszak előtt állunk”- mondta a sportvezető.

A sportág hazai szövetségébe a kongresszus előtti napon érkezett a hír: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) elfogadta a szervezet utánpótlás koncepcióját és támogatja a magyar tekesportot.

A fotón Pintyőke Marcell, a Magyar Teke Szövetség elnöke és Klaus Barth, a nemzetközi szövetség első embere.

„A hazai rendezésű világbajnokságon már remélhetőleg lesz több olyan válogatott játékos, aki ebben az utánpótlás programban nevelkedik, ráadásul a terveink között szerepel egy olyan létesítménynek a megépítése, amely otthont adhat a vb-nek. Egy olyan csarnokban gondolkodunk, amely a bowlingnak és más nem olimpiai sportágaknak is otthont adhat” – tette hozzá az elnök.

Magyarország legutóbb 2013-ban rendezett csapat-világbajnokságot ebben a sportágban. Akkor Zalaegerszeg volt a házigazda és mind a női, mind pedig a férfi válogatott aranyérmes lett.

Forrás: reblog

Adatvédelmi szabályzat